Kedves Vendégeink!

A Pelikán-ház Erdei Iskola hamarosan megújult szakmai programmal várja kedves vendégeit! A témakörök és korosztályok szerint összeállított környezeti nevelési programot honlapunkon is közzétesszük.


Kérjük, figyelje a honlapunkat! Kérdéseikkel forduljanak hozzánk.

Üdvözlettel:

Siposs Viktória
szakmai vezető
30/676-9834
XVI. Téli Madaraink vetélkedő
helyett
„Indulj el egy úton…”
Természetismereti turisztikai vetélkedő
Kedves Madárbarát Gyerekek, Kollégák!

   16 esztendőn keresztül /mivel az iskolánk átépítése miatt egy év kimaradt/ játszottunk együtt madarasat. Mi készítettük a feladatokat, rejtvényeket, Ti pedig annak rendje és módja szerint oldogattátok azokat, s küldtétek számunkra a megoldásokat. 15 alkalommal pedig találkoztunk személyesen is, hiszen mindig több százan jöttetek el a szóbeli döntőkre. Ezalatt az idő alatt több mint ezer csapat sok ezer diákja etette a madarakat, figyelte, leste őket, ismerkedett életmódjukkal, rejtett titkaikkal, s a feladatok megoldásával szerzett új ismereteket a madarak csodálatos világáról. Nagyon szép évek voltak ezek!
   Mint ahogy idén tavasszal a döntőn már jeleztem, madaras versenyünk az elmúlt tanévben szállt fel utoljára. Ez nem azt jelenti, hogy ezen túl nem szeretjük a madarakat, sem pedig azt, hogy nem etetgetjük, lessük őket. Ez csak annyit jelent, hogy befejeztük madaras versenyünket. Más, hasonlóan érdekes terület után néztünk. S meg is találtuk!
   Iskolánk diákjaival az elmúlt években végigjártuk az Országos Kéktúrát. /Most nyaranta már a Dél-Dunántúl útjait rójuk./ Utunk során csodálatos tájakon jártunk, érdekes növényekkel, állatokkal találkoztunk, ódon kolostorokat, templomokat, várakat fedeztünk fel, kedves, segítőkész embereket ismertünk meg, s annyi pozitív élmény ért bennünket, hogy ezt már nem bírjuk magunkban tartani! Kell, hogy Ti is részesüljetek belőle! Kell, hogy Ti is megismerjétek a gyalogos Magyarországot! Ezért gyertek velünk! Barangoljuk be együtt ezt az egész országot körbejáró gyalogutat, az Országos Kéktúrát!  És hogy a túránk még színesebb legyen, elkísér bennünket egy profi hegymászó csapat, kiknek a segítségével megismerkedhettek majd a „nagyobb” hegyek és a magyar hegymászás világával is.
Nosza rajta! Húzz bakancsot, vedd a zsákod és INDULJ EL EGY ÚTON!
   Seregélyes, 2016. január hava
                                                                                       Sajtos József

                                                              igazgató

jelentkezési lap


„Indulj el egy úton…”
Természetismereti turisztikai vetélkedő
Versenyfelhívás

A verseny kiírója: Seregélyesi Baptista Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
                              Seregélyesi Általános Iskola Alapítványa
                              Pelikán-ház Erdei Iskola

A verseny támogatói és együttműködő partnerei:
                                   Baptista Szeretetszolgálat
                                   Magyar Természetjáró Szövetség
                                   Magyar Hegy és Sportmászó Szövetség
                                   „Magyarok a világ nyolcezresein” csapata
                                   Seregélyes Nagyközség Önkormányzata

  A verseny témája:
-          Országos Kéktúra /természeti, történelmi, néprajzi, turisztikai érdekességek, látnivalók/
-          „Hegyek szerepe az ember életében” gondolatkör /a világ hegyei a földtan, történelem, mitológia, emberiségre gyakorolt hatása tükrében, valamint a magyar hegymászás története, jelentősebb eredményei/
-          Aktív természetjárás, túrázás
  
A verseny célja:
-          Megismertetni a diákokat az Országos Kéktúra útvonalával.
-          Feladatok segítségével végigjárni, megismerni a Kéktúra által érintett tájakat.
-          Felhívni a figyelmet hazánk rejtett kincseire.
-          Természetismereti, történelmi, néprajzi ismeretterjesztés.
-          A magyar turizmus és hegymászás történetének, eredményeinek megismertetése.
-          Az aktív természetjárás népszerűsítése.


A verseny szerkezete:
-          3 írásbeli /levelezős/ forduló
-          1 elméleti, gyakorlati forduló /döntő/. A döntőbe kategóriánként a 10-10 legmagasabb pontszámot elért csapatot hívjuk meg.

A feladatok jellege: Főleg logikára épülő játékos feladatok megoldásával új ismeretek nyújtása a versenyzők részére.
Célcsoport:
-          Általános iskola 3-8. évfolyam. A versenyt 3 kategóriában hirdetjük: 3-4. évfolyam,
      5-6. évfolyam, 7-8. évfolyam. A versenyre 4 fős csapatok jelentkezését várjuk.
Határidők:
-          Jelentkezési határidő: 2016. január 25.
-          I. forduló feladatainak kiküldése: 2016. január 25.
                           megoldási határidő: 2016. február 9.
-          II. forduló feladatainak kiküldése: 2016. február 19.
                            megoldási határidő: 2016. március 11.
-          III. forduló feladatainak kiküldése: 2016. március 11.
                             megoldási határidő: 2016. április 4.
-          Döntő: 2016. április 22.

Jelentkezés módja: Jelentkezni elektronikus úton lehet a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével, határidőre /2016. január 25!/ történő visszaküldésével.
Jelentkezési cím: induljelegyuton2016@gmail.com
Figyelem! Csak az erre az e-mail címre elküldött jelentkezéseket tudjuk elfogadni!
Megoldások beküldése: elektronikus úton a fenti e-mail címre. A rajzos feladatokat a 3. forduló végén, postai úton kérjük beküldeni.
Szeretettel várjuk a túrázást, természetjárást, a kalandokat kedvelő csapatok jelentkezését!
                                                                                  Sajtos József
                                                                                     igazgató
Seregélyes, 2016. január 11.





Csodálatos hetek vannak mögöttünk, de sokunk számára a legkedvesebb esemény a daganatos gyermekekért rendezett táborunk.
13. éve adunk otthont ennek a varázslatos egy hétnek.
Beszéljenek a képek helyettünk:
































ezen a linken olvasható a Fejér Megyei Hírlap cikke:
http://feol.hu/hirek/itt-mindenkinek-jar-egy-mosoly-1719890